Erőt meríteni a veszteségből (Trianon-megemlékezés Sepsiszentgyörgyön)

Harangszóval kezdődött a trianoni békeszerződés aláírásának órájában, fél hat után két perccel a sepsiszentgyörgyi megemlékezés, mely tömegeket továbbra sem mozgatott meg, két-háromszázan gyűltek össze az Erzsébet parkban, a székely zászló alatt.
A Nemzeti Összetartozás Napján az összefogás is csonkára sikerült: az RMDSZ idén sem képviseltette magát az MPP által néhány éve minden esztendőben megszervezett rendezvényen. Tör­ténelmi visszatekintés volt az esemény a jelen sérelmeinek, veszélyeinek sorjázásával, de egyértelmű és egybecsengő üzenettel: csak rajtunk áll, engedjük-e Trianon kiteljesedését, hagyjuk-e, hogy eltűnjön, beolvadjon a magyarság, vagy képesek vagyunk összefogni és küzdeni megmaradásunkért.
Elsőként az Erdélyi Magyar Ifjak nevében szólt háromszéki elnökük, Mihály István, aki a Kárpát-medencében élő magyarokat egymástól elválasztó jelképes fal lebontásának fontosságára hívta fel a figyelmet. Bedő Zoltán, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszéki elnöke „a világtörténelem legszégyenteljesebb és legigaz­ságtalanabb békediktátumának” következményeit vette számba, majd a hogyan továbbra is kitért: egységesen kell felsorakoznunk a szabadság eszméje mögé, melynek egyik, számunkra is elérhető formája az autonómia. A Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom üzenetét Vizi Abigél tolmácsolta, az MPP képviselőjeként Bálint József beszélt.
A megemlékezés fő szónoka Gazda József nyugalmazott tanár, közíró történelmi visszatekintésre építette beszédét, értelmezése szerint a trianoni diktátum nem a vesztes háború következménye, hanem egy több száz évvel korábban megszületett, azóta is élő szándék eredménye, amely a magyarság megsemmisítését célozza. Ezt kellene felismerniük a Kárpát-medence népeinek, rájönniük, hogy ugyanazon az oldalon állunk, mert ha a magyarság megsemmisítése sikerül, ők következnek. Rajtunk áll, hogy ez a szándék végső célját ne tudja megvalósítani. A bennünk alvó léleknek kell feltámadnia, a pártoknak nem párt- és zsebérdeket, hanem nemzeti érdeket kell képviselniük – mondotta, zárómondatként pedig kijelentette: „Hiszek a nemzet feltámadásban.”
A himnuszok felcsendülése előtt Kovács István unitárius lelkész mondott imát, Istent kérve, hogy erőt, hitet adjon, hogy a gyászos nap a bizakodásé legyen, a fájdalomból energiát nyerő jövőbe tekintés napja.

3szék, Szerző: Farkas Réka, 2014.06.05.

Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Az MPP az autonómia-statútumhoz kötné a megegyezést az RMDSZ-el

Az autonómiatörekvésekhez kötné az RMDSZ-el való együttműködést a Magyar Polgári Párt (MPP) háromszéki szervezet az európai parlamenti választásokra.

Kulcsar_Terza_Jozsef

Kulcsár Terza József (1.fotó), az MPP Kovászna megyei elnöke keddi sajtótájékoztatóján elmondta, még a közmeghallgatást megelőzően szeretnék megkapni a szövetség készülő autonómia-törvénytervezetét, hogy kifejthessék róla a véleményüket. Kulcsár elmondta továbbá, az MPP a hétvégén tartotta a megyei szervezetek egyeztető fórumát, melynek keretében a szervezet megyei képviselői egyetértettek abban, hogy a romániai magyar közösség a nemzeti válogatott felállítását várja el a politikusoktól az EP-választásokon, ezért támogatják a polgári párt országos elnökségének erőfeszítéseit a megegyezésre, a közös lista kialakítására.

Kulcsár Terza József hangsúlyozta, az RMDSZ-el még nem kezdődtek el az érdemi tárgyalások, mert egyelőre nem döntötték el, hogy az MPP-sek indulnának-e a szövetség lógója alatt.

Bálint József (2.fotó), a polgári párt sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kifejtette, az MPP sem bukaresti, sem budapesti pénzekre nem számíthat, meggyőződésből folytatják a munkát, bár sokan már leírták őket, nincs okuk a csüggedésre. Mindkét háromszéki politikus hangsúlyozta, a pártjuk a 2016-os önkormányzati választásokra készül, bár tudják, már nem rendelkeznek akkora erővel, mert „a néppárt megalakulása megtörte az erdélyi magyar jobboldalt”.

 

Székelyhon.ro
Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Idén is polgári délután – Február 18., 18 óra 2014 február 13 . . Edit

Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezeti immáron negyedik alkalommal tart polgári délutánt.

Mindenkit szeretettel látunk Február 18-án, kedd délután hat órától egy zsíros kenyeres, teás, beszélgetésre a megszokott helyre, a  Martinovics utcai székházba. Az este folyamán sort kerítenek beszámolókra, lehetőség lesz véleménynyilvánításra, kérdések megvitatására.

Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Elhibázott stratégia – MPP: minden iskolát meg kell tartani

Elhibázottnak tartja a sepsiszentgyörgyi iskolák esetleges összevonását a Magyar Polgári Párt (MPP). Bálint József, az MPP sepsiszentgyörgyi elnöke arra emlékeztetett: ők már három évvel ezelőtt, amikor az óvodák összevonása merült föl, tiltakoztak az eljárás ellen.

– Az oktatást nem lehet kizárólag gazdasági megfontolások alapján szervezni. Az önkormányzat kötelessége, hogy biztosítsa a közeli iskola létét, elsősorban az elemi osztályosok részére – hangoztatta Bálint, aki szerint már a jelenlegi állapot sem jó: nemhogy nem szabad megszüntetni a lakónegyedi iskolákat, hanem újra kellene indítani, például a szotyorit, hogy a szülőknek ne kelljen a megyeszékhelyre ingáztatniuk gyerekeiket.

Bálint úgy véli, adminisztratív döntésekkel lehetne befolyásolni a minőségi szakoktatás újraindulását: csökkenteni kellene az elméleti líceumokban induló osztályok számát, és azon belül a tanulók létszámát.

– Így csak azok mennének elméleti líceumba, akik tényleg oda valók, és jutna jó képességű gyerek a szakközépiskolákba is, hogy a megye cégeinek utánpótlása is biztosítva legyen jó minőségű munkaerővel – jelentette ki.

Bálint úgy fogalmazott: lehetőleg nem azokra kellene bízni a rendszer javítását, akik elrontották.

Mint ismeretes, az úgynevezett fejkvótarendszer bevezetésével a lakónegyedi iskolák nehezen tudják fedezni költségeiket, ezért felmerült ezek összevonása. Antal Árpád polgármester szerint szó sem lehet arról, hogy helyi forrásból fedezzék a hiányt, mert erre rámenne a teljes megyeszékhelyi fejlesztési alap. Az, hogy a szakminiszter legutóbb pénzt ígért a jelenlegi állapot fenntartására, valószínű csak átmenetileg oldja meg a problémát.

Erdély András, 13/02/2014

Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Polgári délután

Harmadik alkalommal tart Polgári délutánt az MPP. Február 7-én, csütörtök délután hat órától várják a párt tagjait, támogatóit zsíros kenyeres, teás, forralt boros beszélgetésre a sepsiszentgyörgyi Martinovics utcai székházba.
Bálint József, a polgáriak városi szervezetének elnöke elmondta: a találkozón alkalom nyílik megbeszélni az elmúlt év történéseit, az önkormányzati választásokat követő tisztújítás utáni eseményeket, sort kerítenek beszámolókra, véleménynyilvánításra, de elemzésekre is, napirendre kerülnek a parlamenti választások utáni véleménykülönbségek, szó lesz a vitákat kiváltó gyimesközéploki és szovátai találkozókról és a párt jelenlegi helyzetéről is. A Polgári délutánon nem lesznek jelen a párt felső vezetői, őket egy másik alkalomra várják majd Sepsiszentgyörgyre.   (-kas)
Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Sánta Imrét támogatja az MPP (Kampányban)

A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi szervezete Sánta Imrét, az Erdélyi Magyar Néppárt sepsiszentgyörgyi képviselőjelöltjét támogatja a december 9-i parlamenti választásokon, és arra kéri tagságát, szimpatizánsait, hogy a néppárti politikusra voksoljanak – jelentette be tegnapi sajtótájékoztatóján Bálint József.

Az MPP sepsiszentgyörgyi szervezetének elnöke kifejtette: egy MPP–EMNP koalíció nagyobb eséllyel teljesítette volna a 6:3-as alternatív küszöböt, s bár tisztában van azzal, hogy a polgári párt egyik vezetőjeként nem kampányolhat más alakulatnak, de értékeli a Néppárt bátorságát és merész üzeneteit. Ugyanakkor hangsúlyozta: a választásokon nemcsak a parlamentbe jutás a tét, hanem a választás szabadsága, és ezt most az EMNP indulása biztosítja. „A polgároknak joguk van a számukra jobbnak tűnő jelöltre szavazni, erről lebeszélni őket a választás szabadságának feladását, az egypártrendszerhez való visszatérést, a nemzeti érdek falkaérdekké zsugorítását jelenti” – vélekedett, és arra biztatott mindenkit, éljenek a választás szabadságával. A Háromszék kérdésére elmondta: a sepsiszéki-erdővidéki körzet szenátorjelöltje ügyé­ben a sepsiszentgyörgyi szervezet úgy döntött, szavazóira bízza, kit támogatnak.
A sajtótájékoztatón jelen levő Sánta Imre megköszönte a támogatást, és emlékeztetett: bár az MPP-nek nem volt tagja, a Magyar Polgári Szövetség létrehozása idején maga is bábáskodott a belső ellenzéki mozgalom megszületésénél. Együtt­mű­kö­désre vagyunk ítélve, az erdélyi magyar jobboldal összefogása elengedhetetlen – jelentette ki. Felhívást intézett a sepsiszentgyörgyiekhez: december 9-én minél nagyobb számban jelenjenek meg a választásokon, ez biztosíthatja az erős képviseletet.

Farcádi Botond – 3szék – 2012.12.06.

Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Bálint József maradt az elnök (Tisztújítás az MPP-nél)

Sepsiszentgyörgyön továbbra is Bálint József lesz az MPP elnöke, eddig a háromszéki szervezetek körülbelül felénél tartottak tisztújító közgyűlést – derült ki a párt megyei vezetőinek tájékoztatójából.
A megyeközponti szervezetnél múlt csütörtökön tartottak tisztújítást, a leköszönő elnökség egyetlen tagja sem jelezte, hogy újra indulna, és más sem nyújtott be pályázatot, így a teremből érkezett jelölések alapján tartottak választásokat. Az elnöki tisztségre Bálint Józsefet és Gazda Zoltánt nevesítették, előbbi 29, Gazda 19 voksot kapott. Teljesen megújult a városi elnökség, az alelnök Fekete Attila lett, az elnökségnek tagja még Pildner József, Nagy Gábor Levente, Szabó Sándor, Varga Csilla és Miklós András. Sepsi­szentgyörgyöt összesen négy hely illeti meg a kongresszuson, az elnökön kívül még három küldöttet delegálhatnak, s most ezek személyéről is döntöttek. Bálint Józsefet Fekete Attila, Gazda Zoltán és Szász Beáta kíséri el a szeptember végi székelyudvarhelyi Országos Tanács ülésére, póttagnak Pildner Józsefet választották. A megyeszékhelyi szervezetnek jelenleg 250 tagja van, 29-en léptek ki az elmúlt évek során. Néhányan a második gyergyói kongresszus után hagyták el a pártot, voltak, akiket az RMDSZ csábított el, s akadtak olyanok is, akik az EMNP-hez igazoltak át – mondta el Bálint József. Megkezdődött a szervezet újjáépítése, felélénkítése, ismét tartanak majd fogadóórákat is, minden kedden 19 órától a székházba várják az érdeklődőket.
Bálint József azt is elmondta, hogy a helyi tanácsban feladatának tekinti a közvélemény tudomására hozni mindazt, amit a másik két tábor elhallgatna. Már szóvá tette, hogy a városi strand a második határidőre sem készült el, s az ellen is kifogást emelt, hogy a kisstadiont sürgősen szétverték, s azóta sem történt semmi, maradt a „sivatagi látvány”.
Farkas Réka – 3szék – 2012.08.06.
Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Kiállnak az iskoláért

A Magyar Polgári Párt (MPP) tagjai közül néhányan folyamatosan részt vettek a Székely Mikó Kollégium előtt zajló tüntetésen, voltak, akik csak időnként jelentek meg, de többször megfordultak a tiltakozáson a párt megyei, városi vezetői is. Mindezt azért nem verték nagydobra, mert nem akarták, hogy politikai hangsúlyt kapjon a megmozdulás – fejtette ki Bálint József, a párt sepsiszentgyörgyi elnöke.
A pártelnök elmondta, többen kérdezték, hogy csatlakoznak-e a szeptember elsejei Igazság napjához, ezért tartotta fontosnak beszélni a kérdésről. A Mikó-ügy minden magyar ügye, ezért nem lenne jó, ha bármelyik magyar szervezet megpróbálná kisajátítani. Az MPP támogatja a tiltakozást, mert az egykor államosított ingatlanok visszaszolgáltatása még mindig nem fejeződött be, sőt, évek óta teljesen elakadt – hangsúlyozta Bálint.
Kulcsár-Terza József, az alakulat megyei elnöke kifejtette: Románia az EU-csatlakozáskor kötelezettséget vállalt, hogy minden ingatlant visszaszolgáltat, de nemcsak hogy nem tartja be ígéretét, lám, még azt is visszavenné, amit átadott. Felhívással fordul minden sepsiszentgyörgyihez, vegyenek részt a szeptember elsejei tüntetésen, amelynek többnek kell lennie a Mikó visszaállamosítása miatti tiltakozásnál, autonómiatüntetéssé kell kinőnie magát. Meglátása szerint az lenne a legjobb, ha csak az egyházak képviselői szólalnának fel, és lehetőséget adnának, hogy beszédet mondjon Sánta Imre református lelkész, aki több mint egy hónapja nap mint nap ébren tartja az ügyet. Kulcsár-Terza elmondta, az MPP is szervezkedik, buszokkal hozzák szimpatizánsaikat a sepsiszentgyörgyi tüntetésre.
Farkas Réka – 3szék – 2012.08.23.
Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Közgyűlés

A Magyar Polgári Párt

sepsiszentgyörgyi szervezetének 2012. július 26.-i

tisztújító közgyűlésével kapcsolatos tudnivalók

*

*

- a gyűlés összehívását a Háromszék napilap július 12.-i számában hirdettük meg, az összehívásról tájékoztatjuk a tagságot telefonon is

- a telefonos megkeresés alkalmával igazolásra kerül a megkeresett személy tagsági viszonya is

- a közgyűlés napirendi pontjai:

  1. Elnöki beszámoló
  2. Kiegészítések, hozzászólások
  3. Tisztújítás
  4. Különfélék (tagsági díj, újság, irodafenntartás, szervezési kérdések, stb.)

 

Az elnökség mandátuma lejárt. Tisztségekre (elnök, alelnök, elnökségi tagok) azok pályázhatnak, akik 2012. július 12. előtt is a szervezet tagjai voltak, nem tagjai más, konkurens szervezeteknek, és a 2012. július 1.-ig esedékes tagsági díjat befizették.

A pályázatnak tartalmaznia kell az önéletrajzi adatokon kívül egy tájékoztatót az illető eddigi párton belüli tevékenységéről, valamint a jövőbeli elképzeléseiről.

 

 

Bálint József

elnök

Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Ünnep az összetartozás jegyében

Lassan, az évek teltével Sepsiszentgyörgyön is igazi, emberek százait megmozgató ünneppé válik június 4. Idén a Nemzeti Összetartozás Napját sikerült közösen megünnepelni, a politikamentesnek tervezett második, kulturális rész valóban az összefogás üzenetét hordozta.
A szónokok szóltak a szórvány–magyar együttműködésről, a Kárpát-medencei népek közös múltjáról, jövőjéről, az előadók között voltak helybeliek, Hunyad megyéből érkezettek és csángóföldről népdalokat hozó gyermekek.
Kicsit megcsúszott a parkban rendezett megemlékezés, s a hatórás harangzúgás belekongott az imába, a himnuszokkal pedig a háttérből a nagyszínpadon szóló zene próbált konkurálni, de nem sikerült tompítania az esemény méltóságát Az RMDSZ-es jelöltek, aktivisták szinte tüntetően maradtak távol az MPP kezdeményezte, több éve megrendezett megemlékezésről, mint mondották, nem akartak kampányt keverni az eseménybe, de az MPP és az EMNP testületileg részt vett a közös szervezésben sorra kerülő kulturális rendezvényen.
Nem gyűlt össze a március 15-én vagy akár Szent György Napokkor megszokott tömeg, de a nyáresti melegben sok százan összesereglettek a színház elé felállított színpadnál. A Má­csafej együttes megzenésített verseket énekelt, fiatalok szavaltak, majd Kocsis Attila, a dévai szórványkollégium igazgatója szólt arról, mit jelentetett a tíz év alatt 24 000-ről 16 000-re fogyatkozott Hunyad megyei magyarságnak a háromszéki támogatás, az utolsó pillanatban dobott mentőöv, amely az összetartozás üzenetét hordozza, és amely segíti megmaradá­sukat. Bubik Lászlónak, a felvidéki Via Nova ifjúsági szervezet elnökének levelét a műsort vezető Mátray László olvasta fel. Az üzenet alapgondolata, hogy a trianoni békediktátummal tulajdonképpen minden érintett nemzet veszített.
“Majd ha őszintén mondjuk egymás szemébe, hogy jobb volt 920 esztendeig együtt, egy államban egymásért küzdeni, mint 92 évig egymás ellen marakodni, majd akkor és csak akkor állíthatjuk, hogy Trianon puszta történelem már” – hangzott Bubik László üzenete.
A Háromszék Táncegyüttes produkciója után az ünnepség díszvendége, Böjte Csaba ferencrendi szerzetes történelmi visszatekintéssel indította szónoklatát, egészen a honfoglalásig visszapillantva vázolta, hogyan éltek egymást segítve, gazdagítva a különböző népek a Kárpát-medencében, egy olyan összetartozásban, amely sok értéket hozott. “Trianonban az fáj, hogy összetörte az Árpád fejedelem által hirdetett vezérelvet, hogy együtt, közösen könnyebb, mint külön-külön” – mondta el Böjte Csaba, majd hozzáfűzte, “milyen jó volna, ha meg tudnánk újból és újból tanulni a másik megbecsülését”. Együtt, közösen kellene egy szép Kárpát-medencét megálmodnunk, közösen imádkoznunk, hogy Trianon átka megtörjön – hangsúlyozta Böjte atya, aki kitért arra is, hogy ma a magyarságnak nem a környező népek a legnagyobb ellenségei, hanem az alkohol, a lustaság, a bűn, az általa kiépített rendszerben 67 településen 2300 gyermeket nevelnek, de egy sem a románok miatt került oda, hanem saját szülei tehetetlensége, bűnössége miatt, iskoláinkat nem elveszik tőlünk, hanem kiürülnek, mert nem születnek gyermekek. “Hinnünk kell, bíznunk egymásban, az itthon maradásban, az összefogásban. Más jövőt nem látok: ha ezen az úton haladunk, akkor megmarad a Kárpát-medence és benne megmarad drága magyar nemzetünk” – ezekkel a szavakkal, ennek megvalósulásáért elmondott imával zárta beszédét Böjte Csaba.
Az Nemzeti Összetartozás Napja Sepsiszentgyörgyön a Vox Humana rövid koncertjével ért véget.
3szék – Farkas Réka
Tesztett a cikk? Ossza meg másokkal is!

Pillanatok
2017. december
H K S C P S V
« máj    
 123
45678910
11121314151617
18192021222324
25262728293031
Archívum